Intézményünk bemutatkozása

Intézményünk jelenleg 165 fős tanulói létszámmal, hat csoporttal működik. A hat csoportból négy lánycsoport, kettő fiú és a „felnőtt” csoportunk, vegyes csoport. Diákjaink négy fős szobákban kerülnek elhelyezésre. A második szintet a fiúk, a harmadik és a negyedik szintet a lányok foglalják el. A kollégiumi elhelyezés – az étkezésen kívül – térítésmentes. A mosdók a folyosó végén találhatók. A szintenként elhelyezett egy-egy hűtőszekrényben, szobánként zárható rekeszt biztosítunk.

Minden emeleten – csoportonként – kettő-kettő tágas tanulószoba áll a tanulók rendelkezésére.

A társalgó, a könyvtár és a húsz számítógéppel felszerelt számítástechnika terem a földszinten, míg a konditerem az 1. emeleti folyosó végén található. A társalgó kényelmesen berendezett. Rex, ping-pong asztal, két asztalifoci (csocsó) és darts is található benne.
Könyvtárunk TV – szobaként is funkcionál.
A kollégium épülete a közelmúltban teljeskörű felújításon esett át, a bútorok cseréje is megtörtént.
Az intézmény egész területén biztosított a szabad internet és WIFI hozzáférés.
Az épület melletti kert megfelelő helyet kínál mozgásra és pihenésre egyaránt.